Öröm

From The Sannyas Wiki
Revision as of 08:11, 11 November 2017 by Rudra (talk | contribs)
Jump to navigation Jump to search


Ha depresszióról, szomorúságról és szenvedésről hallunk, rögtön elhisszük – a problémák természetesnek látszanak. Ha boldogságról van szó, inkább kételkedünk – a boldogság általában természetellenesnek tűnik.
Osho szerint az örömteliség az élet alapvető természete. Az öröm a boldogság spirituális dimenziója, amelyben végre megérthetjük belső értékeinket és helyünket a világegyetemben. Az öröm elfogadása azt jelenti, hogy „együtt haladunk az áramlattal”, hálásak vagyunk a létezésért, valamint az élet minden kihívásáért és lehetőségéért, ahelyett hogy feltételeket vagy elvárásokat támasztanánk a boldogsággal szemben.
A szöveg művészien ötvözi az együttérzést és a humort, az olvasót pedig arra ösztönzi, hogy nézzen szembe azzal, amit a legjobban igyekszik elkerülni, mert ez a szembenézés adja majd kezébe a kulcsot a valódi felismerésekhez és az erőhöz.
Az Öröm csodálatos és izgalmas utazás az örömteli élet forrásának és jelentőségének megismeréséhez.
„A saját tapasztalatom alapján mondom, hogy az emberi lények képesek a boldogságra, nagyobb boldogságra, mint a madarak, nagyobb boldogságra, mint a fák, mint a csillagok – mert az emberi lényeknek van valamijük, ami a fáknak, madaraknak, csillagoknak nincsen. Van tudatosságuk.”
translated from
English: Joy: The Happiness That Comes from Within
notes
time period of Osho's original talks/writings
(unknown)
number of discourses/chapters


editions

Öröm

A boldogság belülről fakad

Year of publication : 2006
Publisher : Édesvíz, Budapest
ISBN 9635289286 (click ISBN to buy online)
Number of pages : 204
Hardcover / Paperback / Ebook : P
Edition notes :